Győzike Show

Újra indul az RTL-en a Gáspár család show-ja. Győzike Viktorkáról álmodik.

Kereső

Egyedi keresés

Győzike Show

Ajánló

Ezt írták

Reklám

Videók

Utolsó kommentek

Győzike úgy megrémült a kígyóktól, hogy teljesen hazáig "futott"

2008.11.12. 16:55 - sorozat

Címkék: győzike cikkek

 

Eszét vesztve rohant ki a stúdióból Gáspár Győző, aki a Délutáni dzsungelparti Liluval című műsor vendége volt.

Lilu adásába vendégül hívta a showman-t, aki anno a Celeb vagyok, ments ki innen! első szériájának sztárjai között szerepelt. Az előzetes tervek szerint végig maradt volna az élő adásban, Lilu mellett. Ezt a tervet azonban keresztül húzta Győzike kígyóiszonya.

A műsor elején még minden jól ment, latolgatták az esélyeket, Győző elmondta, Keleti Andinak drukkol, szerinte az ő fejére kellene tenni a Dzsungel királynőjének kijáró koronát. Elmondta azt is, hogy a mostani celebekkel ő nehezebben bírná már, szerinte túl sok öntörvényű ember gyűlt össze, és biztosan meg is ütne ott valakit.

 

 

 

Az adás következő részében felállítottak egy medencét, és kígyókat dobáltak bele. Győzinél ekkor szakadt el a cérna, és sikítozva szabályszerűen kimenekült a stúdióból, bepattant kocsijába és elhajtott,Lilu hiába várta vissza.


Forrás: blikk.hu
 

Az biztos, ő elmondta, már jó párszor, hogy a romák, irtóznak a hüllőktől.....

A bejegyzés trackback címe:

https://gyozikeso.blog.hu/api/trackback/id/tr89765413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

swallow · http://swallow 2008.11.30. 08:35:32

Megint megmutatta, mekkora alattomos, buta és pénzéhes! ((

jupik 2009.09.29. 17:46:00

Csatlakozom az előttem levő kommentárhoz!Sosem volt gerinces,CSAK ÖNZŐ ÉS KIHASZNÁL MINDENKIT,AKIT CSAK TUD!!!!!
süti beállítások módosítása